HARMADIK WORKSHOP  

ÉLET-MŰ

Élet-mű.
Rakosgatod életed darabjait. Egyiket a másik után. Színre, szín - néha lapra lapot húzol.

Faragva, farigcsálva, néha homokvárra, máskor meg agyagba formálódik - formálódik a szem,
formálódik az orr, most le, most fel, formálódik a száj, most fel, most le - néha konyul, máskor
görbül, aztán kunkorodik - na ez most szép, gyorsan egy selfi.
Megint máskor mások majd márványba öntik - baj-e, hogy csak halálod után?

Mű-élet vagy Élet-mű. Műveled-e vagy élteted. Éltetnek, műveltetnek. Alany eset-e vagy tárgy -
esetleg szenvedő a szerkezet.

Összetákol, összetákolod. Nagy ívű terveket ragasztasz csirizzel kis lapocskákra gondosan - csak a szél
el ne vigye. Csak a szél....
Lehet, hogy még egy lehelet sem, inkább csak a szél.

Hogy ne vigye, ólomsúlyokat kötsz rá, már betonalapot is kapott - innen már egy tapodtat se és még
össze is kötözöd aztán spárgával - így még hangsúlyosabb. Robosztus. Grandiózus. Műmárvány.

Na jó, van levélnehezéked, majd talán azzal nyomot hagy.

Csak ne pille legyen, csak ne kis szösszenet, legyen inkább akkor valami igazi, bazi nagy tévedés, csak
legyen valamilyen, jól látható - legalább a végén jól látható.

Te már nem vagy, de akkor is: valami marad, csak ne egy kis pille, csak ne egy kis szösszenet, csak
legalább egy ócska kis vers szóljon róla, ha nem is ballada, vagy legalább legyen valami sírfelirat,
szóljon majd arról, hogy volt itt egy ember, akinek legfőbb tette, hogy embertelenül tudott szeretni.